2016. május 16., hétfő

Így legyen sikeres az üzleti prezentáció

Mitől sikeres egy prezentáció? Hogyan lehet hatékonyan  eladni egy ötletet? 

A legfontosabb, hogy egy prezentációval érzelmeket váltsunk ki. Egy sikeres előadásnak egyszerre van ritmusa, és hatással is van a hallgatóságra.


Képtalálat a következőre: „Üzleti prezentácio”

Nagyon fontos egy hosszabb prezentáció során, hogy a hallgatóság legfeljebb 10 percig  képes figyelni. Éppen ezért egy előadást úgy kell felépíteni, hogy 10 percenként legyen egyfajta ritmusváltás, így folyamatosan fenntartható lesz a figyelem, az érdeklődés.


 További fontos eleme a prezentációnak az érzelmi intenzitás. 

Nem feltétlenül attól jó egy prezentáció, ha nem hibázik az előadó, ugyanis az emberi hibákat mindenki megbocsájtja, hiszen ettől olyan érzésük van a résztvevőknek, mintha az előadó a hallgatóságból jönne, ezért sokkal emberibb és közelebb áll hozzájuk. A lényeg tehát, hogy senki ne görcsöljön azon, hogy hibátlanul adjon elő valamit – persze a másik véglet sem jó, ha szinte mindig meg kell állni kijavítani valamit.

Így készüljön fel

Egy előadónak mindig legyen „B” terve arra, ha közbelép a technika ördöge.  Egy jó előadó készüljön egy „vak” verzióval, hogy más segédletek nélkül is érthető és élvezhető legyen az előadás.

Interakció

Az előadó mindig lépjen interakcióba azokkal, akiknek tartja az előadást. Figyeljen rájuk oda, gondolkozzanak együtt, egy-egy kiszólás, költői kérdés is megfelel, a lényeg itt is a felkészültség – hiszen aki bizonytalan magában, az nem fog tudni reagálni a közönségére. A középszerű hozzáállás középszerű prezentációt szül.

Mitől lesz emlékezetes?

Ha a technika is az előadóval van, akkor érdemes kivetítőt használni, a vizuális támogatás sokat dob egy-egy előadáson. Nem kell feltétlenül hatásvadász képekre gondolni, néha egy-egy jó időben, jól eltalált szó is „üthet”.
Az előadás legyen olyan, akár egy történet, és az előadó, ha lehet, vigyen bele fordulópontot. Akár egy üzleti prezentációban is van helye érzelmeknek, feszültségnek, csak legyen alaposan megtervezve, és legyen jó az időzítés.

Mitől lehet rossz egy prezentáció?
*lekezeli az előadó a hallgatóságot
*túl sok a szakkifejezés
*előadó van a középpontban, nem a hallgatóság
*előadó felolvassa a szöveget, így elveszíti a közönséget
*hiányzik a stratégia: mit is akar eladni az előadó?
*egyhangúság, monotonitás
*szenvedély hiánya

Miért nem élhetünk ma kommunikáció nélkül?

A globalizáció, a gazdasági válság utáni, körülöttünk változó világ elnyeli azt, aki nem, vagy nem úgy kommunikál. Lássuk a legfontosabb kihívásokat és megoldásokat!


Képtalálat a következőre: „kommunikáció”

Tíz év alatt megváltozott a világ, teljesen más környezet vesz körül minket, ami természetesen a kommunikációra is erős hatást tett. Az emberek szkeptikusabbak és kritikusabbak lettek, az elvárásaik növekedtek a cégekkel szemben. Egyértelműen előtérbe került az átláthatóság iránti elvárás, elsősorban a gazdasági válságnak köszönhetően – mondta a Piac & Profit KKV-Akadémiáján tartott előadásában Dr. Hegyi Gábor, a Davosi Világkommunikációs Fórum társelnöke. A világ elvárja, hogy elmondják magukról a cégek (politikusok stb.), hogy kik ők és mit csinálnak. Ha ezt nem teszik, „hátulról szivárogtatják ki” az információkat.  A PR, marketing, a kommunikáció egyes területei a forradalom miatt összemosódnak. Egyben, rendszerként kell kezelnünk ezeket.

Kihívás: A reputáció visszaszerzése
A láthatóság kiemelkedően fontos. A mai kommunikációs világban akit nem ismernek, arra azonnal „lőnek”, az elmúlt évek eseményei miatt. Ez egy folyamat, de mára már kikerülhetetlen elvárás, hogy ki kell nyitni az ajtókat és beszélni kell! Mára a legkonzervatívabb pénzügyi szektort is elérte ez a trend, nem lesz kivétel abban, hogy mindenkinek meg kell mutatnia magát.

A gazdasági válság következménye a cégekbe vetett hit elvesztése. A közönség kritikus, egy hitelességi válságot kell leküzdenie a cégeknek. A legfontosabb kihívás tehát a reputáció megszerzése és megtartása – a tőzsdei cégek esetében kutatási adatok szerint ez a cégérték 60% százaléka ma!

A transzparencia, a valóság megmutatása ma már mindennél fontosabb. Ennek része, hogy bár továbbra is álmokat kommunikál a marketing jelentős része, beszélni kell a kockázatokról, a valóságról is. Ha nem beszélünk erről, a legkisebb negatívum is hatalmas csalódást okoz. Például a Seychelles szigetekről annyit kommunikálják, hogy ott minden nap süt a nap, ezért a vendégek egyetlen esős nap után is kártérítést akarnak kérni, mert úgy érzik, átverik őket.

konzerdobozba beszélő ember


Kép:Pixabay

Kihívás: Közösségi média

Hihetetlen fontos változásokat hozott a közösségi média. 24/7-es elérést jelent, mindig és mindent figyel, nem lehet elrejtőzni. Nem az újságírókat kell meggyőzni, ha jó sajtót akarunk, hanem minden egyes embert, akivel kapcsolatba kerülünk. A vitát az online térben ráadásul jóval nehezebb kontrollálni. Már nem csak az számít, mint mondunk magunkról, hanem az, hogy mások mit mondanak rólunk. Olyan légkört kell teremtenünk magunk körül, amelyben látszódunk és hitelesek vagyunk. Állandóan.

Kihívás: Globalizáció

A globális versenytársak megjelenése mellett a globalizáció kommunikációs szempontból is komoly kihívást jelent. Mást várnak el a fogyasztók, de máshogy kell működnie a belső kommunikációnak is, hiszen teljesen mást jelent amit és ahogy mondunk itthon, egy személyes beszélgetés során egy azonos kultúrkörből érkező ember számára, mint az Ázsiába kiszervezett részlegeknek.

Felelős állampolgárság

Kulcsfontosságú lett a társadalmi és környezeti felelősségvállalás, a profitérdekek már nem a legelső helyen állnak. A profit számít, de mellette már az is, hogy mit teszünk a városért, az országért, a dolgozókért stb. Mára a legjövedelmezőbb vállalatok listái mellett van társadalmi felelősségvállalási lista is, azokkal egyforma fontosságban. A „doing well by doing good” az új cél, tenni és felelősséget vállalni a jobb jövőért. Ez már a befektetési szektorban is megjelent, létezik az impact investment fogalma – vagyis jelentős befektetők egy része már nem ad pénzt olyasmire, ami nem tesz valamit a világért is. (Itt olvashat erről részletesen.)

A sikeres kommunikáció alapelvei

A megváltozott környezet a sikeres kommunikáció általános elveit is jelentősen megváltoztatta. Nem zárkózhatnak a cégek – még a legnagyobbak sem – vastag ajtók mögé, nem gondolhatják a marketing szakemberek okosabbnak magukat a fogyasztóknál. Nyitni és haladni kell, a világ tudás központúból tanulás központúvá vált.

felfelé és lefelé fordított hüvelykujjat mutató kezek

Hallgassuk meg a másikat! Nem azért, hogy feltétlenül megváltoztassuk, amit gondolunk, de ismernünk kell, hogy mit gondolnak mások,
Legyünk nyitottak a párbeszédre! Ma már a Tesla vagy a Facebook vezetője is elérhető, ad felületeket az interneten, ahol időnként közvetlenül elérhető. A kis cégek esetében ez természetesen még inkább fontos. Ha mi nem válaszolunk, máshonnan szerzik meg az információt azok, akiket érdekel.
Legyünk közvetlenek és érthetőek! Már nem vonzó a misztifikált nyelv, a túlzott szakmaiaskodás.
Legyünk hitelesek! A hitelesség a mai kommunikáció egyik kulcsszava – mint ez a fő kihívások között is megjelent. Ha ezt nem tudjuk, többet ártunk a kommunikációval, mint amit használunk.
Adjunk érzelmeket! A hatalmas zajban enélkül már nem lehet elérni semmit, ez alapvetővé vált. Nincs már olyan termék vagy szolgáltatás, amely kizárólag racionális érvek alapján meggyőzné a fogyasztót. Hiába hisszük magunkról, hogy racionálisan döntünk, az érzelmek mindennél jobban hatnak és emlékezetessé tesznek.
Legyünk gyorsak! Amit ma tudunk, az holnap már kevés lesz. A pillanatnyilag legjobb módszer is pillanatok alatt változni fog, lemaradni minden korábbinál könnyebb. A gyorsaság kiemelten fontos a fogyasztók megkereséseire való reakcióban is. Az elvárás már az, hogy percek alatt érkezzenek a válaszok – az ügyfélszolgálatok is a közösségi oldalakra költöztek, ahol akár vasárnap éjjel is azonnal várják a választ a kérdéseikre a fogyasztók.


Már most milliárdokat hozott a vasárnapi nyitvatartás

A vasárnapi boltzár eltörlése már most látványos eredményeket hozott: a reklámpiacon beindultak a kereskedelemben érdekelt hirdetők: milliárdokkal többet költöttek, mint tavaly ilyenkor.

Látványos eredményeket hozott a televíziós reklámpiacon a vasárnapi boltzár eltörlése. Listaáron a Nielsen által szpot szinten vizsgált csatornákat alapul véve 108,1 milliárd forintot költöttek tévéreklámra a cégek idén áprilisban. Ez 14 százalékkal haladja meg az előző évi áprilisi összeget. A valós költés azonban ennél lényegesen alacsonyabb lehet, mivel a televíziós társaságok különböző mértékű kedvezményeket adnak a hirdetőknek. Nagyon rákapcsolt a kereskedelem a reklámozásra, miután a boltok újra nyitva tarthatnak vasárnap. Amíg a kereskedelmet reklámozó szpotoknál februárban 18-49 éveseknél még 16 760-as GRP-t regisztrált a Nielsen Közönségmérés Kft., addig a mutató márciusban és áprilisban már 25 500 körül járt. Ennek több mint fele jutott hipermarketre és élelmiszer kereskedelemre (7449 illetve 6 436). Figyelemre méltó, hogy a bevásárlóközpontok is felkerültek a GRP szerinti top húszas listára áprilisban.

A reklámok által elért nézők aránya, nálunk is elterjedt angol szakmai kifejezéssel Gross Rating Point (GRP) azt fejezi ki, hogy egy reklám szpot sugárzásai hány kontaktust értek el a vizsgált célcsoport tagjai körében. Mivel egy-egy nézőt többször is elérhet a reklám, túllépheti a 100 százalékot a GRP mutatójának összege. Számolásánál összeadják a reklám minden egyes sugárzása során elért közönséget. Gyógyhatású készítmények, valamint élelmiszer, kereskedelem és szépségápoló szerek tévéreklámjai jutottak el a legtöbb 18-49 éves tévénézőhöz idén áprilisban. További sorrend a Nielsen Közönségmérés GRP szerinti top tízes listáján: pénzintézetek, háztartási cikk, telekommunikáció, élvezeti cikkek, közlekedés valamint szabadidő.

A termékosztályok GRP alapján összeállított áprilisi rangsorában élelmiszerek közül a top tízbe került a sör, azon kívül pedig a top húszban szerepel a puding és tejalapú desszert kettőse mellett a kávé valamint a szénsavas üdítőital is. A teljes népesség áprilisban napi átlag 265 percig nézett tévéműsort valós időben. Négy százalékkal rövidebb ideig, mint a tavalyi negyedik hónapban mért 276 perc. Naponta átlag 21 454 reklámfilmet sugároztak a Nielsen által szpot szinten vizsgált hazai csatornák múlt hónapban. Ez összesen 643 615 reklámfilmet jelent áprilisban; 15 százalékkal többet, mint a múlt évi negyedik hónapban.

Mindig a tartalom lesz a király
Magyarországon kiemelkedően népszerű a hagyományos tévé, annak ellenére, hogy nálunk is gyorsan fejlődik a média kínálata, és a fogyasztók minden eddiginél több lehetőség közül választhatnak videót saját szórakoztatásukra – és egyre inkább elvárják, hogy az igényeikhez igazítsák a tartalmat.

2016. május 15., vasárnap

Tonk Emil Online kommunikáció




"Az okos ember a saját tapasztalataiból tanul és a másokéból karriert csinál!" - Tonk Emil




2016. május 4., szerda

Amikor az alapok rendben vannak

Kedves Olvasó!

Képtalálat a következőre: „káosz a fejekben”

Biztosan neked is van olyan tudásod, amit az alapoktól kezdve fokozatosan szereztél meg. Amit értesz, tudsz és szeretsz csinálni.

Rengeteg embert látok az online marketing területén botladozni, próbálkozni és aztán csalódni.

Elképesztő mennyiségű információ található a neten az online marketingről.

Tonnaszámra lehet találni ingyenes vagy fizetős oldalakat. Letölthető anyagokat, könyveket, videókat.

Ami hiányzik az rend, a rendszer. Az, hogy az alapoktól kezdve tudd megszerezni a tudást.

Ennek az eredménye az, hogy a legtöbben egy nagy káosz közepén állnak.

Szeretnének tenni valamit de...

Nem tudják, hogyan kezdjék.

Nem tudják, hogyan tervezzék meg.

Nem tudják, hogyan építsék fel.

Nem tudják, milyen eszközök szükségesek és azokat hogyan kell használni.

Egy hatalmas zűrzavar van a legtöbb ember fejében.

Képzelj el egy autót, amibe valaki csak úgy bedobálta az alkatrészeket.

Megvan minden alkatrész csak nincs kialakítva a gépezet.

És hiába van meg minden...nem fog működni.

Ismerős? Már rengeteget tanultál, mégsem úgy működik ahogy azt te szeretnéd.

Ez az amin én most változtatni szeretnék.

Egy olyan lépésről lépésre oktatóanyagot készítek, ami nem csak annyit tesz, hogy bepakol a fejedbe egy nagy halom információt hanem rendet visz bele.

Hogy tudd...

- hogy hol kezdd el
- hogy hol tartasz
- hogy mi a következő lépés
- hogy mihez mit használj

és ne egy zűrzavaros kapkodás legyen a munkád hanem egy eredményes folyamat.


Holnap jövök a bevezetővel, ami  az alapok alapjait fogja letenni.


2016. április 25., hétfő

Célkeresztben, aki fizet

Új korszakba léptek a vállalatok: van, amelyik úgy látja, az ügyfélszerzés helyett az ügyfélmegtartásra kell fókuszálni, az értékesítés pedig a hagyományos csatornák helyett a kényelmes digitális megoldások irányába tolódik. Az ügyfélközpontú szemlélet és a márka jó hírnevének széles körben való terjesztése tűnik ma versenyképes stratégiának.



Az eladások ösztönzésére szánt költségkeretek egyre nagyobb részét költik el a cégek úgy, hogy a fogyasztó vagy ügyfél marketingfolyamatban megtett útját egészében lefedjék. Ez azt is jelenti, hogy az egyes önálló csatornákra kevesebb forrás jut. A szemléletváltás elsődleges oka, hogy a vásárlói elköteleződést egyre több csatornán keresztül lehet csak elérni: sokan keresik a termékeket okostelefonon, hogy aztán tabletről rendeljenek, majd adott esetben az üzletben vegyék át a csomagot. Ebben a helyzetben a vállalatvezetők nem tehetik meg, hogy az erőforrásaik nagy részét új fogyasztó vagy ügyfél megszerzésére fordítsák, és a hagyományos csatornák között osszák el a rendelkezésre álló keretet. Egyre inkább az ügyfélmegtartás és az ügyfél lojalitásának kivívása lesz a marketing prioritása. A vállalatok márkanagyköveteket gyűjtenek ügyfeleik körében, amit úgy lehet, ha a márka és az ügyfél találkozási pontjainak mindegyikén az ügyfélközpontúságra koncentrálnak.

Magyarországon még van tennivaló

A többirányú kommunikációt lehetővé tevő közösségi és digitális csatornák a legfontosabb eszközök a marketingben, különösen, mert a technológia és az adatelemzés fejlődésével gyorsan azonosíthatók a sikerek és a kudarcok. A nyerő kombináció kiválasztása tehát minden korábbinál egyszerűbb.

A globális trend érzékelhető a magyarországi cégek körében is, a hazai ügyfelek azonban, úgy tűnik, még nem értékelik a vállalati erőfeszítéseket. 2013 óta az egyes ágazatok átlagos ügyfél-elégedettségi értékei folyamatosan csökkennek. Leginkább a gázszolgáltatók, a kábeltévé-szolgáltatók, az áramszolgáltatók és a bankok megítélése romlott. Csupán két szektort talált a Develor Tanácsadó Zrt. a 3. országos ügyfélélmény-kutatása keretében, ahol az ügyfelek ma elégedettebbek. Ez az élelmiszer-kiskereskedelem, valamint a biztosítók. De – az elmúlt évhez hasonlóan – továbbra is az online üzletekkel vagyunk a legelégedettebbek, illetve a mobilszolgáltatókkal.

– Egyértelmű versenyhátrány, ha valamely szolgáltató nem kezeli stratégiai prioritásként az ügyfélélmény fejlesztését, mégis úgy tűnik, itthon az ügyfélélmény szintjét jelző mutatók általában csökkennek. Ezek szerint rengeteg még a teendő e térén – véli Szabó Csaba, a tanácsadó cég vezérigazgatója, aki szerint az ügyfélélmény fokozásának alapvető nehézsége, hogy érzelmeket kell megérteni, és azokat pozitív irányba befolyásolni úgy, hogy az emberi agyra a racionális tényezők – például a termék ára – mellett egy sor tudatalatti impulzus is hat. Ezekről persze nem tudnak beszámolni az ügyfelek, hanem új kutatási módszerekre és megoldásokra van szükség.

Az ügyfélélmény-fejlesztésben nincsenek „csodapirulák”, minden cégnél azonnal működő megoldások. A megkülönböztetésnek épp az a lényege, hogy az én cégemnél megszerzett pozitív élmény különbözzön a versenytársnál tapasztalttól. Az utat minden cégnek magának kell kitaposnia. A magyar cégek pedig leginkább az út elején járnak.

Másfele húznak

Talán a legfontosabb hiányosságuk a magyar vállalatoknak, hogy cégen belül az egyes ügyfélélmény-fejlesztési kezdeményezések nincsenek kapcsolatban egymással, nem egy irányba mutatnak. Rosszabb esetben egymás ellen hatnak. “Dolgozik a kutatási csapat, az ügyfélszolgálatosok, az értékesítők, de nem összehangoltan, sőt egymás ellenében hatva, így a külső fél nem érzékeli az erőfeszítéseiket. Ez az egyik legfőbb akadálya a kiváló ügyfélélmény kialakulásának” – hangsúlyozza Szabó Csaba.

A másik komoly probléma, hogy a vezetők többsége az IT, a technológia fejlesztésében látja a kitörést, míg az emberek, a munkatársak fejlesztéséről hajlamosak elfeledkezni. Egy új mobilapplikáció elengedhetetlen a sikerhez, de önmagában nem képes tartósan pozitív érzelmi kötődést és ügyféllojalitást kialakítani.

A cégeknek lépniük kellene az ügyfélélmény-stratégia megvalósításában is. Vannak remek ötletek, de ezek sorra elsikkadnak, mire a gondolat eljutna az ügyfelekkel valóban kapcsolatban álló kollégákig. A front-line munkatársakon és azok közvetlen vezetőin múlik, hogy az ügyfél végül milyen élményekkel távozik, a cégek többségénél mégis velük foglalkoznak a legritkábban és a legkevésbé hatékonyan. Azok a cégek, amelyek nem képesek helytállni az ügyfélélmény-versenyben, több ponton is üzleti kockázatot vállalnak. Kevesebb új vevővel számolhatnak, és kevésbé tudnak majd új terméket, szolgáltatást eladni a meglévő klienseiknek.

Összességében csökken az új értékesítésük volumene, és nő az elvándorló ügyfeleik száma. Az árbevételüknek akár 20 százalékát is elveszíthetik, ha nem nyújtanak a márkájukkal konzisztens, pozitív vevőélményt.

A tartalom a lényeg

A digitalizációnak köszönhetően a korábbi, elkülönült interakciókkal szemben ma az ügyfél és a cég kapcsolata folyamatos, a kommunikáció pedig egyre inkább áthatja a fogyasztó döntési útjának minden fázisát. Mivel a vásárlókkal folytatott állandó dialógusban a tartalom az, amely az elköteleződés szempontjából a legfontosabb, a legtöbbet ennek előállítására kell költeni, átlagosan a marketingbüdzsé 13 százalékát. Az állandó, kétirányú kommunikációt egyértelműen a digitális csatornák teszik lehetővé. Az elköteleződést ott kell megteremteni, ahol a vásárlók „vannak”, ez pedig ma már egyre inkább a digitális tér. Ezeken a csatornákon keresztül a vásárlási folyamat különböző fázisaiban járó fogyasztókat egyszerre meg lehet szólítani, az azonnali visszajelzések pedig azonnal jelzik, mennyire hatékony a megközelítés. A legkedveltebb új csatornák között szerepelnek (sorrendben) a közösségi médiumok, a honlapok, az e-mail-megoldások, az egyéb digitális eszközök és a mobilalkalmazások is. Digitális reklámokra, illetve az egyéb fizikai aktivitásokra a cég marketing-költségvetésének átlagosan 11-11 százaléka jut. Mindezek ellenére a hagyományos csatornákat sem kell temetni. A televíziós, print és más „régi” eszközökre átlagosan a reklámbüdzsé 52 százalékát költik ma a marketingvezetők, azaz még mindig valamivel többet, mint az újakra.

CRM helyett CEM (consumer experience management)
Eddig a kereskedőknek tulajdonképpen akkor kellett hatniuk a fogyasztóra, ha az éppen döntési helyzetben volt. A vevő ugyanis választ valamit, majd egy idő múlva – mondjuk, amikor a termék elfogyott – újra választ. A marketing sokáig csak erre a pontra koncentrált. Pedig a két vásárlás között a fogyasztó használja a terméket, élmények érik azzal kapcsolatban, és éppen ebben a szakaszban lehet a márka iránt hosszabb távú érzelmi kötődést kialakítani. Tehát nem csupán a döntési pontokon, hanem azok között is jelen kell lenni élményekkel. A Master Card például arcfelismerő rendszert tesztel, aminek segítségével a fogyasztó egy kacsintással vagy mosollyal fizethet majd. A cég tehát nem a márka melletti döntésre koncentrál, hanem magát a fizetést igyekszik élménnyé tenni. A HP egyes készülékei már képesek figyelni a nyomtatóban lévő patronok telítettségi szintjét, és maguktól rendelnek újat, ha fogyóban a készlet. A fogyasztónak marad a használat élménye a beszerzés gondja nélkül. Egy amerikai hotelláncnál pedig a törzsvendégek bejelentkezéséhez elég az ujjlenyomatuk, a mobiltelefonjuk pedig kulcsként működik a szobájukhoz. Ez annyival egyszerűbb és kényelmesebb megoldás, hogy talán ellensúlyozza a konkurencia néhány százalékos árkedvezményét.

Helló like, üdv reakciók!

6 éve jelentek meg a like gombok a Facebook felületén kívül, akkor 24 óra alatt egymillió weboldalra telepítették az új funkciót. Most az újdonság a többi reakció gomb, aminek a cégek kommunikációjára lehet hatása .A  szakértő segít, mit kezdjünk vele!


A like gomb megjelenése óta várta a Facebook közönsége, hogy legyen Dislike gomb is, és végre ne csak pozitív érzelmeket lehessen kifejezni a közösségi oldalon. Ezt – sok ok miatt – azóta sem vezették be, de egy hatalmas újdonságot mégis kaptak a felhasználók: hat újabb módon fejezhetik ki véleményüket, érzelmeiket a felhasználók a like gomb mellett.

Ez az újdonság, ami az egyik legfontosabb eddigi változás a Facebook életében, viszonylag gyorsan elterjedt – mondta Lévai Richárd Facebook-marketing szakértő a Piac & Profit KKV-Akadémiáján tartott előadásában – de főként külföldön. Az adatok szerint a magyarok egyelőre nem annyira használják, a felhasználói visszajelzések 95% még like, a második helyen a love, harmadik helyen a „haha” van.


jönnek az új like gombok

Intő jelek

Az újdonság a cégek számára mégis, már most is nagyon fontos. Egyelőre a saját elemzések tárgya lehet, a hírfolyamban való megjelenés és a hirdetések szempontjából valamennyi reakciónak számít, nem tesz különbséget köztük a Facebook algoritmusa.

A kommunikáció szempontjából viszont fontos az újdonság. Az új érzelem kifejező gombokkal egyszerűsödik a kommunikáció, főleg negatív érzelmi töltetű témáknál és kényes tartalmaknál. Több lehetőséget jelentenek az érzelmek kifejezésére, ami segíthet célozni a céges posztokat, jobban látjuk, hogy mi történik, hogy reagálnak az egyes bejegyzésekre az emberek, pontosabb visszajelzéseket lehet kapni arról, hogy milyen reakciókat váltott ki egy bejegyzés a követőkből.

Ez olykor meglepő eredményeket is hozhat – figyelni kell hát a figyelmeztető jeleket- mondja a szakértő. Elképzelhető, hogy a cég egy poszt tartalmát pozitívnak látja, de a közönség nem egyértelműen. Például a vasárnapi nyitás kapcsán a sok like mellett volt néhány szomorú vagy dühös jel is.

Mi van, ha mérgesek?

Ha megjelennek egy pozitív poszt mellett negatív jelek, érdemes végiggondolni, mi lehet az oka. A megfogalmazással van a gond? Félreérthetőek voltunk? Olyan témába nyúltunk bele, ami a felhasználói bázisunk számára érzékeny? Vagy csak egyszerűen egy megosztó sztorival kapcsolatban posztoltunk? (És direkt tettük ezt?)

Fontos, hogy már előzetesen pontos stratégia mentén szülessenek meg a posztok, így sok mellélövést megspórolhatunk magunknak. De persze az is elképzelhető, hogy éppen az volt a cél, hogy indulatos reakciókat váltsunk ki a követőkből… Ezekkel a posztokkal azonban a céges kommunikációban jobb nagyon óvatosan bánni.

Ha azonban egy poszt mellett megjelennek a negatív érzelmi jelek, mindenképpen elemeznünk kell, mi történik. Ha pedig hűséges követőkről van szó, akár fel is vehetjük a kapcsolatot azokkal, akik így reagáltak, sok hasznos információhoz juthatunk, amit a későbbi kommunikációnkban használhatunk.

Mire jó ez nekünk?

Lévai hangsúlyozta, a reakció gombok megjelenése nem csak a felhasználóknak öröm, a cégek is kihasználhatják.


facebook_like


Ez nem így lett

Kép:Pixabay


Színesebbé teszi például a közösségi oldalas játék lehetőségeket – egyszerűbb például szavaztató lehetőségeket bevonni. Egy egyszerű like szólhat csak a játékról szóló posztnak, a Love pedig már igazi szavazat.  A Facebook oldalakon előszeretettel használják a „Like most azt jelenti, hogy nem értesz egyet…” típusú megfogalmazásokat, ezekre többé nem lesz szükség.

Az új jelek emellett használhatók kreatív illusztrációk részeként, mémesítésre, ami a fiatal korosztálynak valószínűleg tetszeni fog. Egyébként a rajongói tábor tisztítására is alkalmas, mert kilistázhatjuk, ki milyen reakciót adott – könnyebb lehet megtalálni és kitiltani a trollokat, akik mindenre ok nélkül negatívan reagálnak.

Bármennyire újszerű is a reakció gombok használata, csak akkor érdemes használni őket, ha illik a márkához és a célcsoporthoz ez a fiatalos kommunikáció. Fel kell készülni arra is, hogy nem tudjuk befolyásolni a reakciókat. Mindenképpen kell, hogy legyen stratégiánk arra is, ha negatív véleményüket fejezik ki a felhasználók.

Gyere közelebb

A reakció gombok arra tanítanak, hogy sokkal erősebb bevonódást kell elérni a célcsoportunknál. Ma már az emberek kevesebbel likeolnak, osztanak meg, mint korábban. Az, hogy jobban ki tudják fejezni az érzelmeiket, a felhasználók számára egyszerűsíti, hogy véleményt mondjanak – vagyis ismét nagyobb kedvet csinálhat a reagáláshoz.

A cégeknek egyre inkább elkötelezett fogyasztókra van szüksége ahhoz, hogy jó eléréseket produkáljanak a Facebookon, amit aztán több konverzióra fordíthatnak át. A folyamatot mindig elindítani a legnehezebb, ha valakivel már megvan a kapcsolat, sokkal könnyebb tovább lépni. A reakció gomb erre a bevonásra egy eszköz.